Ha csak 5 szóval kéne kifejezni Pilinszky János költészetét, vajon melyikek lennének azok? Szerintünk: én, vallás, hallgatás, magány és figyelem.

Én – 

Pilinszky alkotásainak jellegzetessége: a költői én folyamatos, intenzív jelenléte a szövegekben, amelynek grammatikai mutatója az egyes szám 1. személy gyakori használata. Művei közvetlen hangvételű, személyes elbeszélésként hatnak. Verseinek többségében vall erős hitéről, Istenhez való viszonyáról. De ugyanez a személyesség hatja át a háborúról és a koncentrációs táborokról írott műveit is. A saját gondolatmenetének felvázolása után gyakran fordul a befogadóhoz, és sokszor a befogadóra bízza az értelmezés megalkotását.

Vallás – 

A költő szerint a művészet vallásos eredetű, ezért vélekedik úgy, hogy a vallásos művek igazából parafrázisok. Ezalatt azt érti, hogy minden gondolat végsősoron transzcendenciát érinti. Ezért kifejezetten csak a hittel foglalkozó költemények nem léteznek, hiszen nem különülnek el többi alkotástól. Úgy vélekedett, hogy minden emberi szubjektum leírhatatlan, kifejezhetetlen. Jézus gondolatainak határát sem lehet egyszerűen meghatározni. Költészetében a krisztusi szeretetet fejezte ki és ezt tartotta az élet egyetlen, lehetséges pillérének. A szeretetet nem a pillanatnyi belső érzés értelmében fogalmazta meg, hanem olyan képességnek tartotta, amely minden ember legszükségesebb tulajdonsága kellene, hogy legyen: azaz a másik emberhez való önzetlen odafordulás képessége. Minden művében érződik a másik ember iránti irgalom.

Hallgatás – 

A költő alkotómunkájában éppoly szerves szerepet játszik a csönd, a hallgatás, mint a mondanivaló verbális kifejezése, leírása. A lírai kifejezést a minimumra csökkenti, az események magját, velejét fogalmazza meg. Művészi ars poeticája a lényeg megragadása, annak továbbgondolását, értelmezését az olvasóra bízza, aki így az alkotói folyamat részesévé válik. Példaként az alábbi versben ezt meg is vizsgálhatjuk.

,,Őszi vázlat

A hallgatózó kert alól

a fa az űrbe szimatol,

a csend törékeny és üres,

a rét határokat keres.

Riadtan elszorul szived,

az út lapulva elsiet,

a rózsatő is ideges

mosollyal önmagába les:

távoli, kétes tájakon

készülődik a fájdalom.”

Magány – 

Pilinszkyben mély nyomot hagyott a második világháború és annak kegyetlensége. A ,,Halak a hálóban” című műve is erre a kegyetlen világra utal, és az értelmetlen vérontásra és annak következményeire. Pilinszky János önmagát is felelősnek érezte a tragédiák bekövetkeztében, mégpedig azért, mert hagyta ezeket megtörténni. Művészetében ettől fogva kulcsszerepet játszott a magány, az elhagyatottság és a reménytelenség, ami ezt az időszakot jellemzi. Megfigyelhető a következő versben, hogy a költő többes számot használ, ezzel szemben mindenki csak magára – és legfőképp az isteni gondviselésre – számíthat.

,,Halak a hálóban

Csillaghálóban hányódunk

partravont halak,

szánk a semmiségbe tátog,

száraz űrt harap.

Suttogón hiába hív az

elveszett elem,

szúró kövek, kavicsok közt

fuldokolva kell

egymás ellen élnünk-halnunk!

Szívünk megremeg.

Vergődésünk testvérünket

sebzi, fojtja meg.

Egymást túlkiáltó szónkra

visszhang sem felel;

öldökölnünk és csatáznunk

nincs miért, de kell.

Bűnhődünk, de bűnhődésünk

mégse büntetés,

nem válthat ki poklainkból

semmi szenvedés.

Roppant hálóban hányódunk

s éjfélkor talán

étek leszünk egy hatalmas

halász asztalán.”

Figyelem – 

Pilinszky János költészetének alapköve a többi embertársa megfigyelése és feltérképezése. Budapest belvárosának utcáit járva, kedvenc kávéházában ücsörögve tanulmányozta az embert, annak létezését, tulajdonságait. Ezekből a momentumokból merített ihletet, ekkor fogalmazódtak meg fejében a legfontosabb gondolatok. Ez a szemlélődő, meditatív állapot szüli filozófiai-gondolati líráját.